Tizedszer szervezték meg a nyári mûvésztelepet, ez már komoly elégtételt nyújtó jubileum kezdeményezôknek, szervezôknek, résztvevôknek, támogatóknak. És jogosan könyvelhetik el a vállalkozáshoz méltó médiavisszhangot is. De még többet ér az a gazdag mûgyûjtemény, amely a falué, és jó hírét kelti szerte az országban, világban. Mûvészi átlényegítés formájában, de dokumentumként is megörökíti, hirdeti e mezôségi közösség értékeit, kincsôrzô hagyományait. A tíz táborozáson 73 mûvész vendégeskedett és alkotott itt, egy ideje külföldiek is jönnek. Az idén tizenheten érkeztek, köztük magyarországiak, szlovákiaiak is, képtermésük e szám sokszorosa. És hatványozott a nézôközönség száma, a hétvégi telt ház beszédesen tanúsítja. A táborozókról és munkáikról immár tetszetôs katalógus is született, ezt külön ki kell emelnünk. Ebbôl is látszik, hogy a telep éltetôi, mûködtetôi, a Mezômadarasi Fejlesztési Egyesület, a Pro Ruris Egyesület, a Mezômadarasi Református Egyházközség – s ha neveket akarunk említeni, akkor mindenekelôtt Szabó Izolda mint egyesületi vezetô, a férje, Szabó Andor református lelkész, a táborszervezô festô, Czirjék Lajos – mind többre törekednek. S itt aztán még igen hosszú felsorolás következhetne, mert sok embert meg tudnak fertôzni lelkesedésükkel. De maradjunk csak e vasárnapi eseménynél.
Mindegyre vastaps csattant, szereplô pedig, aki örüljön ennek, bôven akadt. Mert a táborzárásnak tényleg meg akarták adni a módját. Fellépett a gyerekek gyönyörûséges néptánccsoportja és a pompázatos fiataloké is. Elámító, hogy egy év alatt mennyit tudtak fejlôdni, haladni. Tisztán zenélt a vásárhelyi Fagyöngy citeraegyüttes, még kényszerûségbôl csökkent létszámban is, és messzire csengett Szôllôsy Kata éneke, verssel, dallal árasztott el a Kôvirág együttes. Mindannyian jól harmonizáltak a képek hangulatával. A képzômûvészek, a fotósok is újra tapasztalhatták, kellôképpen megbecsülik ôket, elismerik mezômadarasi jelenlétüket. Munkájukat tárlatnyitóként Nagy Miklós Kund mûvészeti író méltatta. De külön megköszönte Czirjék Lajos és a tábor mindenes csapata is. Elismerô oklevelet kaptak mindahányan. Ez persze csak ráadás, az igazi elégtétel az a rokonszenv, amit évrôl évre érzékelhetnek a helységben. Magától értetôdô tehát, hogy a zárszó és a fô jelszó csakis egy lehetett: Jövôre veletek ugyanitt!
